Életmód tanácsok a koronavírus idejére – Hogyan előzzük meg a „karantén zsír” kialakulását?

Életmód tanácsok a koronavírus idejére – Hogyan előzzük meg a „karantén zsír” kialakulását?

Amennyire ijesztőnek tűnt a karantén az első napokban, szép lassan az életünk részévé vált. A hétköznapok és a hétvégék egymást követik, a munka és a magánéletünk határai elmosódtak. Lényegesen több időt töltünk szeretteinkkel, az eddigi napi pár óra helyett folyamatos, 24 órás összezártságban.

Egészségközpontunk tapasztalt belgyógyász-kardiológus szakorvosa, Dr. Tatay Kornélia szerint a jelenlegi helyzet tökéletes alkalom az eddig halogatott életmódváltásra.

 

Mit tegyünk vagy mit ne együnk?

„Igazolt tény, hogy Magyarország a  3. helyen áll a túlsúlyos emberek nemzetközi rangsorában. Sajnos a koronavírus világjárvány miatti karantén már most meghozta ez irányú kedvezőtlen hatását. A karantén mentális része, hogy sok új dologhoz kell alkalmazkodnunk és sok mindenről le kell mondanunk, például nem találkozhatunk személyesen távoli szeretteinkkel, barátainkkal sem. Ráadásul mindenki bizonytalan és  még nem látjuk a fényt az alagút végén. Sajnáljuk magunkat a helyzet miatt, együtt érzünk ismerőseinkkel, kollégáinkkal, barátainkkal,  akik esetleg elvesztették állásukat. Halljuk a rémisztő híreket és mit csinálunk?  Megajándékozzuk magunkat  egy kis  „jutifalival”, nasival. Megjutalmazzuk magunkat, mert hősiesen dolgozunk  home office-ban. Kialakul a „bánat evés”. Van olyan páciensem, akinek a súlya már most 8-10-15 kilogrammal több! Kedves Sorstársaim! Most van itt az ideje az életmód váltásnak!” – hívja fel a figyelmünket a doktornő.

„Ne azért éljünk, hogy együnk, azért együnk, hogy éljünk!”

Bármennyire is hitegetjük magunkat, kifogást találni mindig könnyű. A sikerélményre, a stresszre, a gyerekünkkel vagy a családtagjainkkal „vívott csatákra”, az esti sorozat mellé vagy csak úgy, mert megérdemeljük, előkerül a tartalék csokoládé vagy a chips.

„Ne együnk üres kalóriákat és ne nassoljunk (pl. napi  1 túró rudi és napi 1 kakaós csiga 5 nap alatt 2000 kalória pluszt jelent, ráadásul ezek nem laktatnak, mellettük éhesek leszünk)! Legtöbb esetben nem vagyunk igazán éhesek. Sokkal inkább unatkozunk, ha túl sok a szabadidőnk. Ilyenkor célszerű elterelni gondolatainkat az evésről, pl.  hallgassunk zenét, olvassunk, nézzünk egy filmet vagy tornázzunk, illetve igyunk meg legalább 2 dl nem ízesített ásványvizet. 20 perc múlva garantáltan nem leszünk éhesek. Bevásárlásnál ne fehér lisztet és fehér cukrot, tésztát vegyünk. Főképp ne giga mennyiségben. Ehelyett válasszuk a teljes kiőrlésű lisztet, rizstésztát. Részesítsük előnyben az idényjellegű gyümölcsöket, zöldségeket:  pl. édesburgonya, cékla, zeller, avokádó, alma, hamarosan lesz szabadföldi eper is”– tanácsolja Tatay doktornő.

„Nem lehet  kifogás arra, hogy nincs idő sportolni, nincs idő korszerűen, egészségesen főzni. El kell tüntetni a kifogás listákat.”

„Fontos megjegyezni, hogy lényegesen kevesebbet mozgunk.  Még a kötelező gyaloglás sincs, a napi rutin mozgás is eltűnt életünkből (pl. nem kell többet gyalogolni, mert távolabb tudtunk parkolni). Most rá kell jönnünk, hogy eddig mit csináltunk rosszul és muszáj változtatni. Ne legyen igaz ez a mondás, mely szerint: „Ma van 1 éve, hogy holnaptól sportolni kezdek”. Ez az idő önképző, önfejlesztő, mert kiderül, tudunk-e alkalmazkodni az újhoz, máshoz. Az alkalmazkodás az élővilág egyik, ha nem a legfontosabb túlélési küzdelemben folytatott „fegyvere”. Természetesen jelenleg nem az a cél, hogy „Miss Bikini” legyünk, mert elképzelhető, hogy nyáron még a strandok sem lesznek nyitva. Maratont sem most kell futni. Viszont a  napi rutin része kell, hogy legyen a testmozgás. Rengeteg  letölthető, életkornak, alkatnak, edzettségnek megfelelő mozgásprogram elérhető a világhálón.

 

Fontos az önkontroll is

„Erre azt ajánlom, hogy minden héten egyszer vegyük fel azt a farmert, vagy azt a szoknyát, nadrágot,  melyben legutóbb jártunk dolgozni. Az otthoni  ruha, „mackó nadrág”  kényelmes, laza, nem vesszük észre benne, hogy feszül itt-ott és felszaladt pár kiló. Sokkal könnyebb 1-2 kg-ot igy észrevenni. Időben kapcsolhatunk.

Összefoglalva azt mondhatom, ha mi nem akarunk változni,  akkor nincs eredmény.  Az elhatározást mindenkinek magában kell meghoznia. A startvonalhoz nehéz odaállni, a többi már „gyerekjáték”.

faronk

Ezen a fotón egy „öko smiley” látható. Nem tudjuk, min ment keresztül ez a kiszáradt, feldarabolt farönk, de küld nekünk egy bíztató mosolyt! Ő most is boldog, mert történt bármi, megérte! Őszintén kívánom, hogy a végén mi is tudjunk majd mosolyogni.” – javasolja Dr. Tatay Kornélia.

Rövidtávú diéta helyett tudatosan, kis lépésekben vágjunk bele az életmódváltásba! Határozzuk meg a céljainkat, de ne támasszunk irreális elvárásokat magunkkal szemben. Fontos, hogy felkészüljünk rá testileg és lelkileg, esetleg kikérjük egy szakember véleményét is. Étkezéssel, diétával kapcsolatban kézenfekvő lehetőség az online dietetikai konzultáció, ahol személyre szabott tanácsot, étrendet kérhetünk, a belgyógyászati vagy kardiológiai távkonzultáció során pedig egészségi állapotunknak megfelelően a szakorvossal közösen határozhatják meg az életmódváltás lépcsőfokait.

Doktor24 Egészségközpont

Kapcsolódó bejegyzések

Kérdése van?

Tisztelt Érdeklődő!

Munkatársainkat hétköznapokon 8.00 és 16.30 között tudja kérdezni élőben.

Írjon nekünk!

Beszélgetés idítása

Tisztelt Látogatónk!

Weboldalunkon sütiket használunk.
Néhány süti a weboldal helyes működéséhez szükséges, míg másokkal a kényelmesebb böngészési élményt szeretnénk biztosítani.
A sütikről és az adatvédelmi szabályainkról bővebben tájékozódhat az Adatvédelmi tájékoztatónkban.

Kérjük állítsa be milyen sütiket engedélyez az oldal számára!
(Beállításait a későbbiekben módosíthatja a bal alsó sarokban található süti jelre kattintva.)

Szükséges sütik Ajánlott sütik Elfogadom

Tisztelt Látogatónk!

Személyes adatot készül megadni!
Kérjük mielőtt folytatná, olvassa el az adatvédelmi szabályainkat az Adatvédelmi tájékoztatónkban.

Megértettem