A dohányzás veszélyei – I. rész

A dohányzás veszélyei – I. rész

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése szerint ma több mint egymilliárd ember dohányzik a világon – és minden tizedik elhalálozás összefüggésbe hozható a dohányzással!

Egészségközpontunk tapasztalt belgyógyász-kardiológus szakorvosa, Dr. Tatay Kornélia segítségével összegyűjtöttünk minden fontos információt, amely a dohányzás egészségre gyakorolt káros hatását támasztja alá.

„Hazánkban mintegy 2 millióan dohányoznak – ezzel nem csak a saját szervezetüket, de a környezetükben élőkét is károsítva.  Megdöbbentő adat, hogy a valaha dohányzók 18%-a 10 éves kora előtt szívta el az első cigarettát. Közismert tény, hogy a dohányzás függőséghez vezet és számos súlyos, az életminőséget jelentősen befolyásoló megbetegedés okozója. Fontosnak tartom, hogy a dohányzás néhány, a köztudatban még nem annyira elterjedt ártalmaira, rövid és hosszútávú következményeire felhívjam a figyelmet.” – magyarázza Tatay doktornő.

 

Miért is káros a dohányzás?

 A dohányzás az egyik legsúlyosabb – a kemény drogokra jellemző mértékű – függőséget (addikciót) képes létrehozni, melyért dohánytermékekben található nikotin a felelős. A függőség miatt a dohányosok nagy része annak tudatában is tovább dohányzik, hogy tisztában van annak veszélyeivel.

„Minden páciensnél felteszem a kérdést: dohányzik-e? Gyakori válasz, hogy csak napi 1-2 szálat, vagy csak hétvégén, buliban. Fontos tudni, hogy a lakosság mintegy 10 %-a tud „koca” dohányos lenni. Buliban elszív néhány szálat, majd akár egy hétig sem kívánja a cigarettát.  Az emberek 90% nem ilyen szerencsés. Ők, ha elszívnak heti 5 szálat, biztosan függők lesznek, mert egy hét alatt 5 szál cigaretta elszívása elég ahhoz, hogy kialakuljon a függőség.” – hangsúlyozza a doktornő.

Miközben sokan az erős függőséget kiváltó nikotint tartják a betegségek kialakulásáért leginkább felelős anyagnak, az elsődleges veszélyforrás nem más, mint az égés, illetve az égés során a füstben lévő vegyi anyagok tömege.  A cigaretta égése során a hőmérséklet 600 ⁰C feletti, szippantás közben ez az érték 850 ⁰C fölé emelkedik. Minél magasabb az égési hőmérséklet, annál több káros anyag jön létre. A felszabaduló hő hatására a dohány összetevői elégnek, füst és hamu keletkezik. A dohányfüstben több mint 6000 összetevőt azonosítottak, melyek közül hozzávetőlegesen 100-at károsnak vagy potenciálisan károsnak minősítettek és ezek az anyagok hozhatók összefüggésbe a dohányzás okozta szervi megbetegedésekkel.

 

Nem csak a cigaretta káros!

A köztudatban az él, hogy legkárosabb a „hagyományos” cigaretta. Paradox módon az 1950 előtti cigaretták annyira erősek voltak, hogy kevésbé szívták mélyre a füstjüket, ami némileg csökkentette a veszélyességüket.

A filteres cigaretta szűrője ugyan kiszűri a „mérgező” anyagok egy kisebb részét, azonban miáltal mélyebb szippantásra késztet, növel­i a tüdőrák kialakulásának kockázatát. A mentolos cigaretta ízének köszönhetően kellemes, ezért a dohányosok igen mélyeket szívnak belőle és a füstöt sokáig a tüdőben tart­ják.

Sok dohánygyár próbálkozott piacra dobni ún. „alacsony kátrány-tartalmú” és „alacsony nikotin ­tartalmú” változatokat, azzal bátorítva a dohányzókat, hogy ezek a termékek „biztonságosabbak”. A válasz egyértelműen NEM!

A vizsgálatok szerint a do­hányosok ezekből az ún. „light” cigarettákból gyak­rabban és mélyebbeket szippantanak, ezért valójában még ártalmasabbak az egészségre.  Fontos, hogy még akkor sem tekinthetők veszélytelenebbnek, ha hagyomá­nyos társaikkal megegyező módon szívják őket.

Az „adalékanyag-mentes” cigarettákban is ott van a rászokást okozó nikotin és a rákkeltő kátrány. Egy nagyobb szivar­ban több dohány van, mint egy egész doboz cigarettában. Bár a szivart nem szokták olyan gyakran tüdőre szívni, mint a cigarettát, ezért ez valamelyest csökkenti annak valószínűségét, hogy szívbetegséget és tüdőrákot okozzon, puszta mérete semmissé teszi ezen előnyeit – tehát ugyanolyan ártalmas, mint a cigaretta. Ráadásul, ha valaki a cigarettáról szokik át a szivarra, az valószínűleg jóval mélyebbre szívja le a füstöt – megszokásból. A passzív szivarozás pedig még a passzív cigarettázásnál is veszélyesebb.

A pipázás – a dohány márkájától is függően – ugyan valamivel kevésbé kockázatos, de szintén veszélyes: külön kiemelendő a szájüregi rák, amelyet részben a pipa melegének és a pipázással járó súrlódásnak tulajdonítanak. A szivar- és pipafüst jóval lúgosabb a cigarettafüstnél, emiatt rákkeltő anyagaik sokkal könnyebben és gyorsabban felszívódnak a tüdőben.

Ami a „füstmentes” dohányokat – a tubákot és a bagót – illeti, a helyzet velük kapcsolatban semmivel sem rózsásabb. Mivel jóval magasabb a nikotin koncentrációjuk, és a szervezet közvetlen módon és hosszabb ideig érintkezik e vegyülettel, a tubákra és a bagóra sokkal könnyebb rászokni.

Mivel az elsődleges egészség károsító veszélyforrásnak az égés során a füstben lévő vegyi anyagokat tartjuk, a fejlesztők azt gondolták, hogy a káros hatások csökkenthetők a füstmentes cigarettákkal.  Az e-cigaretta nem füstöt, hanem nikotinpárát képez azáltal, hogy elektromos úton felmelegíti a tartályában lévő nikotin tartalmú folyadékot, azonban a füstmentes technológiák sem küszöbölik ki a kockázatokat. Kutatók állítása szerint az e-cigarettázásnak súlyosabb egészségügyi következményei lehetnek, mint azt korábban gondolták.

 

Miért károsak a füstmentes cigaretták is?

  • tartalmaznak nikotint, ami függőséget okoz, továbbá megemeli a szívfrekvenciát és a vérnyomást
  • egy új tanulmány szerint az e-cigaretta “inhalálása” már rövid idő alatt is károsítja a tüdőben lévő immunsejteket és fokozza a gyulladás kockázatát, a gyulladás pedig a tüdőrák és más légúti betegség kialakulását megelőző állapot lehet
  • az elektromos cigaretta jelentősen növeli a krónikus tüdőbetegségek, mint az asztma, a bronchitisz (hörgőgyulladás) és a  COPD  (krónikus obstruktív tüdőbetegség) kockázatát. A COPD világszerte egyre jelentősebb egészségügyi probléma, amely a WHO becslései szerint 2030-ra a harmadik legfőbb halálozási ok lesz!
  • a fiatalok körében a fodormentával és gyümölccsel ízesített elektronikus cigaretták a legnépszerűbbek. Betiltásukról hónapok óta folyik a vita az Egyesült Államokban, mert egyre több fiatal szenved ezektől halálos végű tüdőkárosodást
  • az e-cigarettázás genetikai változásokat indíthat el. Mind a dohányosok, mind az e-cigarettázók vizsgált sejtjeiben a rák kialakulásához kapcsolódó számos génben rendellenességet (deregulációt) mutattak ki. Az e-cigaretta használóknál ezen rendellenes gének huszonhat százaléka azonos volt a dohányosoknál találtakkal. Néhány deregulált gén, amely az e-cigarettázóknál előfordult, de a dohányosoknál nem, szerepet játszik a tüdőrák, a nyelőcsőrák, a húgyhólyagrák, a petefészekrák és a leukémia kialakulásában.

Az e-cigaretta tehát – amelyet sok korábbi tanulmány a dohányzásról való leszokás lehetséges útjaként emlegetett – mégsem olyan ártalmatlan alternatívája a dohányzásnak!

 

Leszokás? IGEN!

Ennyi sokkoló adat után jó hír, hogy bármikor abbahagyva a do­hányzást, a dohányos saját szervezetének továb­bi károsodása, a jövőbeli betegségek kockázata jelentősen csökken, a környezetében élők egészsége sem károsodik.

  • 5 évvel a leszokás után az ex-dohányosok műtéttel gyógyítható tüdőrákban való megbetegedé­sének veszélye már igen jelentős mértékben, mintegy felére redukálódik.
  • 15 évi dohány­mentesség után a szívkoszorúér-betegség va­lószínűsége gyakorlatilag megegyezik a soha nem dohányzókéval.
  • mint a legtöbb dolog, ez is elhatározás és akarat kérdése. A dohányosok többsége a leszokást egyedül is képes sikerre vinni. Természetesen minél fiatalabb korában szokott rá valaki a dohányzásra, annál nehezebb a leszokás.
  • fontos az önbizalom, hinni kell abban, hogy „meg tudom csinálni”. Ki kell tűzni egy célt és fontos a motiváció, amiért érdemes leszokni a dohányzásról. Ha egy teljes és egészséges, kiváló életminőségben töltött élet lebeg a szemünk előtt, akkor talán könnyebben vihetjük sikerre a célt.
  • egy jól működő szociális háló segíthet. Alakítsunk ki olyan kapcsolati közeget, amiben van kire támaszkodnunk és ahol megoszthatjuk a problémáinkat ahelyett, hogy egy káros szenvedélybe menekülnénk.
  • találjuk meg azt a módszert, amivel levezethetjük a stresszt. Lehet ez jóga, meditáció, intenzívebb mozgásfajta, de akár a zenehallgatás vagy a rejtvényfejtés is.
  • Alakítsunk ki egy olyan életmódot, ahol a sport és az egészséges táplálkozás áll a középpontban, nem pedig a függőség.
  • Ha semmi sem segít, akkor érdemes konzultálnunk egy orvossal, aki további megoldásokkal segítheti a leszokást.

Amennyiben úgy érzi, segítségre van szüksége a káros szenvedély megszüntetéséhez, vagy egyszerűen csak egészségi állapotát szeretné egy szakember segítségével felmérni, szakorvosaink személyesen vagy online (videó) távkonzultáció keretében is állnak rendelkezésére!

Bejelentkezni a +(36) 1 44 33 200-as telefonszámon vagy a vipegeszseg@doktor24.hu e-mail címen tudnak.

Doktor24 Egészségközpont

Kapcsolódó bejegyzések

Kérdése van?

Tisztelt Érdeklődő!

Munkatársainkat hétköznapokon 8.00 és 16.30 között tudja kérdezni élőben.

Írjon nekünk!

Beszélgetés idítása

Tisztelt Látogatónk!

Weboldalunkon sütiket használunk.
Néhány süti a weboldal helyes működéséhez szükséges, míg másokkal a kényelmesebb böngészési élményt szeretnénk biztosítani.
A sütikről és az adatvédelmi szabályainkról bővebben tájékozódhat az Adatvédelmi tájékoztatónkban.

Kérjük állítsa be milyen sütiket engedélyez az oldal számára!
(Beállításait a későbbiekben módosíthatja a bal alsó sarokban található süti jelre kattintva.)

Szükséges sütik Ajánlott sütik Elfogadom

Tisztelt Látogatónk!

Személyes adatot készül megadni!
Kérjük mielőtt folytatná, olvassa el az adatvédelmi szabályainkat az Adatvédelmi tájékoztatónkban.

Megértettem