Biztonságban Covid után: ne adj esélyt a szövődményeknek!

Biztonságban Covid után: ne adj esélyt a szövődményeknek!

A koronavírus-fertőzésben sok egyéb mellett az az igazán veszélyes, hogy lezajlása után különböző súlyosságú szövődményeket hagyhat maga után, függetlenül attól, hogy maga a megbetegedés milyen lefolyású volt. A Doktor24 legújabb Covid utáni szűrőcsomagjait nagy szakértelemmel állítottuk össze azért, hogy ne maradjon rejtve és kezeletlenül egyetlen Covid-szövődmény sem.

„A lezajlott koronavírus-fertőzés utáni szűrővizsgálatokra azért van nagy szükség, mert a betegséget követően igen szerteágazó problémák alakulhatnak ki a szervezetben akkor is, ha a páciensnek nem volt alapbetegsége” – mondja Dr. Spányik András, a Doktor24 orvosigazgatója, aki hozzáteszi, hogy a szövődmények egy része már a betegség akut szakaszában is felütheti a fejét, jó pár olyan is van azonban, amelyik a fertőzés lezajlását követően okoz gondot.

 

Szűrővizsgálaton innen, Covidon túl

A gyógyulást követő orvosi vizsgálat – amelyre a PCR-mintavételt követő 3-4. héten, 3 napja láztalanul és tünetmentesen érdemes jelentkezni – lehetőséget nyújt arra, hogy a szakemberek a komoly Covid-szövődmények közül kizárják a szívizomgyulladást, a szívizom károsodását vagy bármilyen fokú szív-érintettséget, amire szintén igaz, hogy nem csak a fertőzés alatt, hanem a betegség lezajlása után is jelentkezhet. „Többek között ezért is nagyon lényeges, hogy a fizikai megterhelés, az intenzív testmozgás és a sportolás csak fokozatosan váljon újra a mindennapok részévé a gyógyulás után. Emiatt tartottuk fontosnak, hogy Covid utáni szűrőcsomagjaink között legyen olyan is, amely magában foglalja a konzultáció lehetőségét kardiológus szakorvosunkkal” – teszi hozzá az orvosigazgató.

A fent említett szövődményen kívül visszamaradhat számos kevésbé ijesztő probléma is, amelyek időben történt felismerése és kezelése nagyban növeli az egészség visszanyerésének esélyét. „Viszonylag gyakori szövődmény a koronavírus-fertőzés alatt az erek belhártyájának károsodása, ami növelheti a vérrögképződés és a trombózis kialakulásának kockázatát, leginkább azoknál a pácienseknél, akiknél jelen van valamilyen genetikai véralvadási zavar vagy fokozott véralvadási hajlam, illetve a kórelőzményben szerepel korábbi vérrögképződés, netán tüdőembólia, szívinfarktus vagy stroke. Ilyen esetekben is ajánlott konzultálni a háziorvossal vagy szakorvosainkkal” – sorolja Spányik doktor a teljesség igénye nélkül azokat a problémákat, amelyek a Covid-fertőzés után beárnyékolhatják a hétköznapokat.

 

A lelket is megviseli

Már a kialakult járványhelyzet is nagy lelki terhet ró ránk, hiszen van, aki a megbetegedéstől fél, más a szeretteiért aggódik, szép számmal akadnak azonban olyanok is, akik az állásuk és az anyagi biztonságuk elvesztésétől tartanak. Egy pozitív koronavírus-teszt jelentősen növelheti a beteg stressz-szintjét, hiszen sosem tudhatjuk előre, milyen lefolyású lesz a betegség, illetve hogy visszamarad-e bármi a lehetséges szövődmények közül a gyógyulás után. „Covid utáni szűrőcsomagjainkban az olyan fontos szakterületek mellett, mint a belgyógyászat, a kardiológia vagy tüdőgyógyászat az egészségpszichológia is helyet kapott, a koronavírus-fertőzés ugyanis a lélekre is hatással lehet. Egy friss amerikai kutatás eredménye szerint rendkívül nagy számban (18%!) alakulnak ki kezelendő pszichiátriai tünetek Covid-fertőzés után, olyan pácienseknél is, akik korábban nem küzdöttek pszichés problémákkal. Az egészségpszichológus segítségére azonban nem csak akkor lehet szükség, ha a gyógyulás után depresszió, szorongás vagy alvászavar alakul ki, hanem akkor is, ha a megbetegedést követően poszt-traumás stressz szindróma jelentkezik. Erre leginkább a kórházban kezelt betegeknek lehet szüksége, gondoljunk csak bele, milyen ijesztő lehetett számukra az a tény, hogy nem bizonyult elegendőnek az otthoni lábadozás, a kórházban pedig – minden kontaktust elveszítve a külvilággal – »arctalan« orvosok és nővérek vették körül őket, miközben komoly testi kihívásokkal néztek szembe” – fejti ki Dr. Spányik András.

 

Covid utáni szűrések a Doktor24-nél

Szakorvosaink a koronavírus-fertőzésen átesett pácienseknél nagy figyelmet fordítanak a szerteágazó szövődmények feltérképezésére, illetve olyan hasznos tanácsokkal látják el a hozzánk fordulókat, amelyek segíthetik a betegség utáni regenerálódást. A választott csomagtól függően sor kerül Covid-specifikus laborra, átfogó kardiológiai és pulmonológiai szakvizsgálatra és a mentális egészség vizsgálatára: “Alap szűrőcsomagunknak – az általános egészségi állapot felmérésén túl – olyan részletes és speciális laborvizsgálatok is részét képezik, amelyek többek között rámutathatnak a szívizom-károsodás jelenlétére, de a véralvadási paramétereket is nézzük. Ha az eredmények között eltérés mutatkozik, a pácienst továbbküldjük arra a szakrendelésre, ahol segíthetnek a probléma megoldásában. Az alapcsomag tehát tökéletes választás azoknak, akik a koronavírus-fertőzés után szeretnék magukat biztonságban tudni, és szakértők segítségével meggyőződni arról, hogy nem maradt vissza semmilyen károsodás a szervezetben a betegséget követően. Azoknak, akiknél a fertőzés súlyosabb lefolyásúnak bizonyult, netán kórházi kezelésre is szükség volt, illetve valamilyen alapbetegséggel rendelkeznek, mindenképp érdemes a részletesebb szürőcsomagok közül választani – javasolja a Doktor24 orvosigazgatója.

Ha szeretné megtudni, hogy kialakult-e szervezetében az immunitás a koronavírussal szemben, érdeklődjön kiegészítő immunitás laborvizsgálatunkról, mely tartalmazza az ehhez szükséges IgM és IgG szűréseket!

 

Covid utáni Alap Gondoskodás csomag

Alapcsomagunkat elsősorban azoknak a 45 év alatti pácienseinknek ajánljuk, akik nem szorultak kórházi kezelésre a Covid-fertőzés alatt, és nem rendelkeznek társbetegségekkel. Az Alap Gondoskodás csomagban kínált laborvizsgálat arra szolgál, hogy fény derüljön arra, hogy a gyulladásos paraméterek visszatértek-e a normál tartományba a fertőzés lezajlását követően, illetve a laborvizsgálat eredménye tájékoztatást ad esetleges véralvadási problémákról, szív- és érrendszeri érintettségről, valamint a páciens szervezetének általános állapotáról. A Covid-specifikus laborvizsgálat eredményét belgyógyász szakorvos értékeli ki (személyes találkozás nélkül).

 

Covid utáni Kiemelt Figyelem csomag

Médium csomagunkat azoknak a 45 év alatti pácienseinknek ajánljuk, akik rendelkeznek valamilyen alapbetegséggel (például cukorbetegséggel, szív- és érrendszeri megbetegedéssel, magas vérnyomással stb.) A Kiemelt Figyelem csomag a Covid-specifikus laborvizsgálat mellett EKG- és belgyógyászati vizsgálatot tartalmaz, ami lehetőséget nyújt az egészségi állapot alaposabb áttekintésre. Páciensünk így komplex képet kaphat szervezete terhelhetőségéről, és fény derülhet a Covid-fertőzés esetleges szövődményeire. A Kiemelt Figyelem csomagnak része a 30 perces, távkonzultáció keretében igénybe vehető komplex egészségkonzultáció, amely elsősorban a lelki egyensúly helyreállításában segít.

 

Covid utáni Komplex Biztonság csomag

Elsősorban az idősebb korosztályhoz tartozó, társbetegségekkel rendelkező pácienseinknek javasoljuk ezt a csomagot, illetve azoknak, akik a Covid-fertőzés miatt kórházi kezelésre szorultak. A Komplex Biztonság csomag tartalmaz szívultrahangot és kardiológiai szakvizsgálatot, így lehetőség nyílik a szív- és érrendszer állapotának megítélésére, illetve a légzésfunkciók vizsgálatával szakorvosaink képet kapnak a légzőrendszer állapotáról is. A kapott eredmények alapján szakértőink olyan személyre szabott tanácsokkal is ellátják a pácienseket, amelyek segíthetnek a mielőbbi regenerálódásban.

 

Tekintse meg szűrőcsomagjainkat!

Kapcsolódó bejegyzések

Kérdése van?

Tisztelt Érdeklődő!

Munkatársainkat hétköznapokon 8.00 és 16.30 között tudja kérdezni élőben.

Írjon nekünk!

Beszélgetés idítása

Tisztelt Látogatónk!

Weboldalunkon sütiket használunk.
Néhány süti a weboldal helyes működéséhez szükséges, míg másokkal a kényelmesebb böngészési élményt szeretnénk biztosítani.
A sütikről és az adatvédelmi szabályainkról bővebben tájékozódhat az Adatvédelmi tájékoztatónkban.

Kérjük állítsa be milyen sütiket engedélyez az oldal számára!
(Beállításait a későbbiekben módosíthatja a bal alsó sarokban található süti jelre kattintva.)

Szükséges sütik Ajánlott sütik Elfogadom

Tisztelt Látogatónk!

Személyes adatot készül megadni!
Kérjük mielőtt folytatná, olvassa el az adatvédelmi szabályainkat az Adatvédelmi tájékoztatónkban.

Megértettem