Ha törik, ha szakad – Dr. Berkes István ortopédorvos tanácsai

Ha törik, ha szakad – Dr. Berkes István ortopédorvos tanácsai

Most, hogy több időt töltünk az otthonunkban a megszokottnál, azt hihetnénk, hogy nem csak a vírusvédelem, hanem a balesetek szempontjából is nagyobb biztonságban vagyunk, ez azonban nem igaz.

Ahogy dr. Berkes István, a Doktor24 Egészségközpont ortopéd orvosa mondja, sokan az otthonuk átalakításával, pakolgatással ütik el az időt, aminek során elkerülhetetlenek a balesetek – leeshetnek a létráról vagy megemelhetik magukat. Az óvatosság tehát most különösen fontos, a komolyabb sérülésekkel ugyanis mindenképpen a kórház felé kell venni az irányt. Enyhébb panaszok esetén az online ortopédiai távkonzultáció is elegendő lehet, ahol a szakorvosok hasznos tanácsokkal láthatják el és megnyugtathatják a pácienseket.

 

A rendszeres mozgást sosem késő elkezdeni!

Sokan adják olyan munkára a fejüket, amit korábban nem végeztek vagy hosszabb ideje halogattak, emiatt könnyebben megsérülhetnek vagy túlerőltethetik magukat, de nem feltétlenül kell különleges tevékenységekbe fogni ahhoz, hogy a baj megtörténjen. A végtagsérülésekhez ugyanis elég egy óvatlan mozdulat a konyhában, vagy egy szerencsétlen esés a fürdőszobában. „Az így szerzett sérülések többnyire húzódásos, rándulásos eredetűek, de akár törés is bekövetkezhet. Ezeken kívül gyakran fordulnak elő ebben az időszakban is a helytelen használatból vagy túlerőltetésből származó ízületi fájdalmak, de a korábbi sérülések, műtétek helyén is kiújulhatnak a panaszok” – sorolja Berkes doktor, akit a járványhelyzetben is gyakran keresnek a régi és új páciensek.

A másik probléma, ami a végtagfájdalmakon túl komoly kínokat okozhat az érintetteknek, a gerinchez kötődő hát- és derékpanaszok: ahhoz, hogy ezek kialakuljanak, nem mindig kell túlterhelnünk magunkat, a szakértő szerint ugyanis van, hogy épp a sok ülés és a passzív életmód hozza elő a problémát. Dr. Berkes István szerint ezért lenne fontos mindenki számára a rendszeres, de óvatos mozgás az otthon töltött napok során is. „A rendszeresség mellett lényeges az időtartam is: napi 30-40 perces átmozgatást javasolok mindenkinek, az adottságainak és képességeinek megfelelő intenzitással. Az étkezés terén a minőség mellett a mennyiségre is érdemes odafigyelni, és nem szabad megfeledkezni az elegendő folyadékbevitelről sem” – javasolja a doktor úr, aki szerint a mozgást egyik életkorban sem késő elkezdeni, csak arra kell ügyelni, hogy a terhelés fokozatos legyen és ne támasszunk túl nagy elvárásokat magunkkal szemben.

 

Sérülés esetén sorsdöntő az első pillanat

„Az olyan sérülések, mint a darabos törés vagy a nyílt törés, semmiképp nem tűr halasztást és azonnali ellátást igényelnek, az olyan lágyrészt érintő problémák, mint a húzódások vagy rándulások viszont akár az online konzultáció keretében is orvosolhatók. Azt nagyjából mindenki tudja, hogy ilyen esetekben a pihentetés az egyik leghatásosabb gyógymód, az online vizit azonban lehetőséget kínál a személyre szabott tanácsadásra. Így elmondhatjuk a betegnek, hogyan pihenjen, miként hűtse az érintett testtájat, illetve ha szükséges, milyen fájdalomcsillapítót alkalmazzon” – részletezi a szakember, aki kiemeli, hogy az egyes sérülések gyógyulásának kimenetele nagyban függ attól, hogy helyesen jártak-e el az első pillanatokban.

Dr. Berkes István szerint akkor sem kell kétségbeesni, ha netán úgy alakul, hogy az adott sérülést nem elegendő otthon kezelni, hanem kórházi ellátás szükséges: „Azzal én is egyetértek, hogy most tényleg csak nagyon indokolt esetben szabad kórházba menni, egyrészt azért, hogy ne terheljük le az amúgy is próbára tett egészségügyi dolgozókat, másrészt azért, hogy ne tegyük ki magunkat feleslegesen a fertőzésveszélynek. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ha mégis elkerülhetetlen, ne féljünk segítséget kérni, a kórházak ugyanis fel vannak készülve a balesetet szenvedettek ellátására, és jól szervezetten el tudják különíteni őket azoktól, akik megfertőződtek a koronavírussal.”

 

A doktor úr is otthon marad

 Dr. Berkes István ortopéd- és sportszakorvos, akinek lételeme a mozgás. Nem csak a választott hivatásából adódóan, hanem azért is, mert nagyon szeret sportolni. Bár a jelenlegi helyzetben úgy gondolja, hogy a legjobb, amit tehetünk, az az, hogy otthon maradunk, továbbra sem lógatja a lábát: törekszik arra, hogy a kertben és a lakásban is eleget mozogjon, közben pedig türelmesen várja, hogy visszatérjenek azok az idők, amikor jó társaságban teniszezhet. A hozzá forduló pácienseknek most online vizit keretében segít, az egyetemi hallgatóknak pedig távoktatásban tart előadásokat. Ezek az új kihívások sok hasznos dolgot tanítottak Berkes doktornak, akinek továbbra is mozgalmasan telnek a napjai.

Doktor24 Egészségközpont

Kapcsolódó bejegyzések

Kérdése van?

Tisztelt Érdeklődő!

Munkatársainkat hétköznapokon 8.00 és 16.30 között tudja kérdezni élőben.

Írjon nekünk!

Beszélgetés idítása

Tisztelt Látogatónk!

Weboldalunkon sütiket használunk.
Néhány süti a weboldal helyes működéséhez szükséges, míg másokkal a kényelmesebb böngészési élményt szeretnénk biztosítani.
A sütikről és az adatvédelmi szabályainkról bővebben tájékozódhat az Adatvédelmi tájékoztatónkban.

Kérjük állítsa be milyen sütiket engedélyez az oldal számára!
(Beállításait a későbbiekben módosíthatja a bal alsó sarokban található süti jelre kattintva.)

Szükséges sütik Ajánlott sütik Elfogadom

Tisztelt Látogatónk!

Személyes adatot készül megadni!
Kérjük mielőtt folytatná, olvassa el az adatvédelmi szabályainkat az Adatvédelmi tájékoztatónkban.

Megértettem