Mi segíthet, ha csak álom a száraz éjszaka?

Mi segíthet, ha csak álom a száraz éjszaka?

Az éjszakai ágybavizelés a szülőknek és a gyerekeknek is sok kellemetlenséget okoz, a probléma azonban egy alapos kivizsgálást követően hatékonyan orvosolható. Dr. Kollák Zita a Doktor24-Svábhegyi Gyermekgyógyintézet gyermeknefrológusa a lehetséges okok mellett azt is elmondta, mire számíthatnak azok, akik orvosi segítséget kérnek az éjszakai balesetek rendezésének reményében.

Az éjszakai bepisilésről (azaz az enuresisről) az érintett családok többsége kínosnak érzi a beszélgetést, pedig a jelenség annyira gyakori, hogy még saját világnapja is van, minden május utolsó keddjén.

 

Éjszakai bepisilés – Mikor kell aggódni?

Dr. Kollák Zita az első mondatával megnyugtatja a szülőket: aggódni semmikor sem kell, a szakemberek teljes mértékben a szülők döntésére bízzák, hogy utána járnak-e annak, hogy mi áll a háttérben, s ha fény derül a kiváltó okra, bele szeretnének-e avatkozni a folyamatba. A doktornő elmondja, hogy a szobatisztaság általában a gyerekek 2-3 éves koráig kialakul, az ágytisztaságra viszont ennél kicsit többet kell várni. A gyermeknefrológus tapasztalata szerint a kislányok többsége ezen a téren is hamarabb érik, vagyis a kisfiúknak általában több időre és nagyobb türelemre van szükségük a száraz éjszakák eléréséig.

Általánosságban elmondható, hogy a kivizsgálást kisfiúknál 6, kislányoknál 5,5 éves kor előtt nem igazán érdemes elkezdeni, ezt megelőzően ugyanis még javában zajlanak az érési folyamatok – kivételt képeznek ez alól azok az esetek, amikor a családi anamnézisben szerepelnek olyan tényezők – például hajlam a cukorbetegségre -, amelyek ezt indokolttá tehetik. „Bár ijedtségre akkor sincs ok, ha a kicsik hatodik születésnapja után sem balesetmentesek az éjszakák, azoknak a szülőknek, akik úgy döntenek, hogy szeretnék kideríteni a bepisilés okát, azt szoktam javasolni, hogy az iskolakezdést megelőző nyár elején jöjjenek el hozzánk: még ilyenkor is teljesen időben vagyunk, hiszen a gyerekek nem utaznak ottalvós nyári táborba, vagyis nem kell attól tartani, hogy házon kívül kerülnek kínos helyzetbe a probléma miatt – részletezi a doktornő, aki szerint baj esetén a biztonság kedvéért érdemes elvégeztetni néhány vizsgálatot.

 

Büntetés helyett jutalmazás

„Akkor is érdemes szakember segítségét kérni, ha a már kialakult szobatisztaság borul fel hirtelen – akár nappali, akár éjszakai bepisilésről beszélünk – ennek hátterében ugyanis a lelki okok mellett akár húgyúti fertőzés is állhat. A diagnózishoz és a kezeléséhez nem feltétlenül kell gyermeknefrológushoz fordulni, hiszen egy egyszerű vizeletvizsgálatot a gyermek háziorvos is kérhet – folytatja Dr. Kollák Zita, majd hozzáteszi, hogy a lelki eredetű bepisilés kezelését hiba elodázni, vagyis mindenképpen ajánlott pszichológus segítségét igénybe venni.

Nem kell mindig rendkívüli eseménynek történni ahhoz, hogy a gyerekeknek gondja legyen a szobatisztasággal vagy az ágytisztasággal: „Mindig elmondom a szülőknek, hogy nem szabad nagyon forszírozni a bilire szoktatást, hiszen minden gyermeknél eljön az az idő, amikor magától tudja kontrollálni a vizelettartást. Játékos formában persze megpróbálhatják rávezetni, de erőltetni semmiképpen sem tanácsos a szobatisztaság kialakítását. Nagyon fontos az is, hogy büntetéssel csak ronthatnak a helyzeten, míg pozitív megerősítéssel és jutalmazással közelebb kerülhetnek a sikerhez. Minden gyereket boldoggá tesz, ha azt látja, hogy a szülei kitörő lelkesedéssel fogadják a teljesítményét, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy egyre ügyesebbé váljon” – magyarázza Dr. Kollák Zita, majd hozzáteszi, hogy sokat lendíthet a helyzeten a megfelelő szülői minta is, vagyis ha a gyerekek látják, hogy ha szükségét érzik, anya és apa is elmennek pisilni.

 

Éjszakai műszak: ágynemű- és pizsicsere

Az éjszakai bepisilés megelőzése nehezebb feladat, mint a bilire szoktatás, mert a gyerekek többsége nagyon mélyen alszik, és szinte egyáltalán nem emlékszik az éjszaka történtekre: A legtöbbjüknél még a komplett ágynemű- és pizsamacsere is kiesik, ahogy az sem marad meg az emlékezetükben, ha a szülők kiviszik őket éjszakánként pisilni. A büntetés és a szidás ezen a téren sem célravezető, beválhat viszont a mosolygós napló, amelybe kis napocskákat ragaszthatnak vagy rajzolhatnak a gyerekek, ha bepisilés nélkül aludták át az éjszakát.”

Ha a szülők megelégelik az „éjszakai műszakot” és úgy döntenek, hogy szeretnék kivizsgáltatni a gyereküket, az alapos kikérdezés és a vizeletvizsgálat mellett fájdalommentes ultrahangvizsgálatra kerül sor, illetve egy okosvécé segítségével úgynevezett uroflow vizsgálat történhet. A szülők nagyban segíthetik a szakorvosok munkáját a folyadéknapló vezetésével és a részletes családi anamnézis felállításával. A kezelés módját mindig a szülőkkel egyeztetve alakítjuk ki, teljes mértékben szem előtt tartva, hogy nyitottak-e a gyógyszeres kezelésre vagy inkább más megoldást keresnek, netán adnának még némi időt a kicsinek és a várakozó álláspontot választják” – foglalja össze Dr. Kollák Zita.

 

Hogy történik a kivizsgálás?

  • Az ágybavizelés miatti kivizsgálás első lépése az anamnézis felvétele, melynek során a születéstől kiindulva részletesen kikérdezik a szülőket, hiszen már méhen belül vagy a szülés során is történhetnek olyan dolgok (például oxigénhiányos állapot), amelyek hatással lehetnek a bepisilésre.
  • A fejlődés különböző szakaszainak alakulására is kitérnek a szakemberek, nem mindegy ugyanis, hogy a kicsi mennyi idősen és hogyan kúszott-mászott, vagy hogy mikor indult el.
  • Fontos kérdés az is, hogy volt-e a családban valakinél ágybavizelés, ha ugyanis az egyik szülőnél előfordult, a kicsi 50%-os eséllyel örökli a problémát, ha pedig mindkét szülőnél fennállt a bepisilés, akkor az öröklés valószínűsége 75%-ra emelkedik.
  • Sok információval szolgál a szakembereknek a 24-48 órás folyadéknapló, amelyben a szülők leírják, hogy pontosan mikor és mennyi folyadékot fogyasztott a gyermek, illetve feljegyzik azt is, hogy mikor és mennyi vizeletet ürített. (Ez legegyszerűbben két mércés pohár segítségével valósítható meg: az egyiket a folyadék adagolására kell használni, a másikat pedig a vizelet mennyiségének mérésére.)
  • A fizikális vizsgálat során kizárjuk a szervi okokat
  • Ezek mellett természetesen a lelki tényezőkről sem szabad megfeledkezni, sokan számolnak be például arról, hogy iskolakezdés, óvodaváltás, kistestvér születése, költözés vagy a szülők válása után jelentősen romlott a helyzet.

 

Álomból valóság

A gyógyszermentes megoldások közül meglehetősen hatékonynak bizonyul a stopcsengő vagy pisicsengő néven ismert eszköz, amely éjszaka, amikor elkezdődik a bepisilés – az alsóneműre rögzített szenzornak köszönhetően – csengeni kezd. Ez a hang felébreszti a kicsit, egy bizonyos idő elteltével pedig az agy megtanulja, hogy a vizelési inger kialakulásával – még mielőtt kezdetét venné a pisilés – fel kell ébrednie a gyermeknek. A stopcsengő tehát egy reflexet épít ki, amihez általában 3-6 hónapra van szükség. Az eszköz hatékonysága rendkívül jó, azoknál, akik kitartóan végigviszik a folyamatot, általában 99%-os a sikerráta. Hátulütője viszont, hogy az éjszakai csengetésre nem csak a kicsi ébred fel, hanem nagy valószínűséggel az egész család, amit nem mindenki vállal szívesen hónapokon keresztül. Ahhoz, hogy a stopcsengő meghozza a várt eredmény, fontos, hogy a gyerek képes legyen felébredni a csengetésre, vagyis a túl mély alvás alááshatja a sikert, ilyen esetekben szerencsésebb más megoldás után nézni.

Kapcsolódó bejegyzések

Kérdése van?

Tisztelt Érdeklődő!

Munkatársainkat hétköznapokon 8.00 és 16.30 között tudja kérdezni élőben.

Írjon nekünk!

Beszélgetés idítása

Tisztelt Látogatónk!

Weboldalunkon sütiket használunk.
Néhány süti a weboldal helyes működéséhez szükséges, míg másokkal a kényelmesebb böngészési élményt szeretnénk biztosítani.
A sütikről és az adatvédelmi szabályainkról bővebben tájékozódhat az Adatvédelmi tájékoztatónkban.

Kérjük állítsa be milyen sütiket engedélyez az oldal számára!
(Beállításait a későbbiekben módosíthatja a bal alsó sarokban található süti jelre kattintva.)

Szükséges sütik Ajánlott sütik Elfogadom

Tisztelt Látogatónk!

Személyes adatot készül megadni!
Kérjük mielőtt folytatná, olvassa el az adatvédelmi szabályainkat az Adatvédelmi tájékoztatónkban.

Megértettem