_

Elsősegély tanfolyam

A segítségnyújtás nem csupán erkölcsi cselekedet, bizonyos felkészülést is igényel. Felgyorsult, automatizált világunkban bármikor kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy egy adott helyszínen segítséget várnak tőlünk. Mindnyájunk közös érdeke, hogy minél többen legyenek képesek elsősegélyben részesíteni veszélyhelyzetbe került embertársainkat.

Napjainkban azonban a laikus elsősegélynyújtás hazánkban elképzelhetetlenül rossz helyzetben van. Tudja ezt minden, az említett témában jártas szakember, akárcsak azt, hogy a változtatások bevezetését a közoktatásban, munkahelyeken, vagy a foglalkozás-egészségügyi ellátáshoz kapcsoltan kell elkezdeni. Cégünk ehhez próbál hatékony segítséget nyújtani az előre egyeztetett időpont(ok)ban, szakembereink közreműködésével tartott elsősegély-tanfolyamokkal.

A Doktor24 Elsősegély tanfolyam célja

  • a dolgozók ismerjék meg az elsősegélynyújtás fogalmát, alapelveit,
  • ismerjék fel a vészhelyzeteket,
  • tudják az egyes sérülések élettani hátterét, várható következményeit,
  • sajátítsák el a legalapvetőbb elsősegély-nyújtási módokat,
  • ismerjék meg a segélynyújtással, élettannal, anatómiával kapcsolatos alapfogalmakat,
  • készség szinten sajátítsák el, mikor és hogyan kell mentőt hívni.

A tanfolyamra a megbízó telephelyén is sor kerülhet, egy alkalommal 12-15 fő oktatására nyílik lehetőség.

Tanfolyamaink szükség szerint angol nyelven is tarthatóak.

Újraélesztő tanfolyamaink a European Resuscitation Council (ERC), a Magyar Resuscitatios Társaság és az American Heart Association (AHA) legújabb (2015. évi) ajánlásán alapulnak.

A tanfolyamon történt részvételről kiállított igazolás megfelel a hatályos magyar jogszabályokban (1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről) előírtaknak.

elsosegely_1
elsosegely_2
elsősegély

Választható tanfolyamaink

Alapszintű újraélesztő tanfolyam (4 óra)
Alapszintű újraélesztő és elsősegélynyújtó tanfolyam (6 óra)
Emeltszintű újraélesztő és elsősegélynyújtó tanfolyam (8 óra)
elsősegély

Kérje ajánlatunkat!

Telefonszám: +36 1 696 1230 | E-mail cím: sales@doktor24.hu

Kérdése van?

Tisztelt Érdeklődő!

Munkatársainkat hétköznapokon 8.00 és 16.30 között tudja kérdezni élőben.

Írjon nekünk!

Beszélgetés idítása

00
Tisztelt Látogatónk!

Weboldalunkon sütiket használunk.
Néhány süti a weboldal helyes működéséhez szükséges, míg másokkal a kényelmesebb böngészési élményt szeretnénk biztosítani.
A sütikről és az adatvédelmi szabályainkról bővebben tájékozódhat az Adatvédelmi tájékoztatónkban.

Kérjük állítsa be milyen sütiket engedélyez az oldal számára!
(Beállításait a későbbiekben módosíthatja a bal alsó sarokban található süti jelre kattintva.)

Szükséges sütik Ajánlott sütik Elfogadom

Tisztelt Látogatónk!

Személyes adatot készül megadni!
Kérjük mielőtt folytatná, olvassa el az adatvédelmi szabályainkat az Adatvédelmi tájékoztatónkban.

Megértettem