Csomagakínálatok a koraszülött gyermekek utánkövetésére

A koraszülött és késői koraszülött babák idegrendszere, érzékszervei és szervei még éretlenebbek a születés időpontjában, mint az időre született újszülötteké. Emiatt nagyobb a kockázata annak, hogy a fejlődésük során eltérések, lemaradások vagy egészségügyi problémák jelentkeznek.

Az utánkövetés célja, hogy ezeket az eltéréseket minél korábban felismerjük, hiszen a korai beavatkozás nagymértékben javíthatja a későbbi mozgás-, beszéd-, értelmi és pszichés fejlődést.

Miért fontos a fejlődésneurológia?

A fejlődésneurológia célja az idegrendszeri eltérések korai felismerése és kezelése, hiszen ez alapvető jelentőségű a gyermekek későbbi fejlődése szempontjából. Rendelésünkön koraszülött és időre született újszülöttek, valamint csecsemők vizsgálatával, gyógyításával és utánkövetésével foglalkozunk.

Különös figyelmet fordítunk:

  • a mozgás-, beszéd- és értelmi fejlődés mérföldköveinek nyomon követésére,
  • az egyéni fejlődési ütem és az esetleges elmaradások elkülönítésére,
  • valamint a szükséges fejlesztések típusának és mértékének meghatározására.

Emellett rendszeresen ellenőrizzük a gyermek testi növekedését (súly, hossz, fejkörfogat) és pszichomotoros fejlődését is. Segítünk felismerni azokat az eltéréseket, amelyek további szakemberek – például szemészet, ortopédia, pulmonológia vagy kardiológia – bevonását igényelhetik. Tanácsot adunk a csecsemőtáplálással (szoptatás, hozzátáplálás, darabos ételek bevezetése) és az alvással kapcsolatos nehézségek esetén is. Munkánkat konduktor és gyógypedagógus bevonásával, interdiszciplináris csapatban végezzük, hogy komplex segítséget nyújthassunk a hozzánk forduló családoknak.

Miért kiemelten fontos a koraszülöttség és a késői koraszülöttség utánkövetése?

A koraszülött és késői koraszülött babák idegrendszere, érzékszervei és szervei még éretlenebbek a születés időpontjában, mint az időre született újszülötteké. Emiatt nagyobb a kockázata annak, hogy a fejlődésük során eltérések, lemaradások vagy egészségügyi problémák jelentkeznek.

Az utánkövetés célja, hogy ezeket az eltéréseket minél korábban felismerjük, hiszen a korai beavatkozás nagymértékben javíthatja a későbbi mozgás-, beszéd-, értelmi és pszichés fejlődést.

A rendszeres ellenőrzések során figyelemmel kísérjük a gyermek testi növekedését, idegrendszeri érését és pszichomotoros fejlődését, valamint időben jelezzük, ha fejlesztés, terápiás beavatkozás vagy más szakember bevonása szükséges.

A folyamatos utánkövetés így biztonságot ad a szülőknek, és megalapozza a gyermek egészséges fejlődését és életkezdését.

Magas rizikójú újszülöttek vizsgálatai:

– Neurológiai vizsgálat: 5, 7, 9, 12, 18, 24 hónapos, majd 30, 36 hónapos korban és 5 és 6 éves korban javasolt. Státusztól függően, ha a pszichomotoros fejlődés nem a korrigált kornak megfelelően halad, akár gyakrabban is.

– Neonatológiai vizsgálat:
hazaadáskor, terminusban (p.m. 40. hét), hazaadás után 1 és 2 hónappal, korrigált 4, 6, 9, 12, 18, 24 hónapos korban.

– Fejlődéspszichológiai vizsgálat: korrigált 3, 6, 12, 18 hónapos, majd 2, 3 éves korban objektív fejlődéspszichológiai teszttel (Bayley III. teszt). 4, 5 és 6 éves korban pszichodiagnosztikai teszt (pl.: WPSSI IV., Leiter III.), kiegészítve a mozgásstátusz (egyensúly, rugalmasság, mozgáskoordináció, finommozgások, szem-kéz koordináció) felmérésével (LongiKid, alapozó vagy dszit terápia mozgásstátusz vizsgálata). 3 hónaposan a magas rizikójú újszülötteknél az első gyógypedagógiai tanácsadás is történjen meg. Ha az utógondozó csapatban van megfelelő gyakorlattal rendelkező gyógypedagógus/pszichológus, a tanácsadást ő végzi, ha nem, akkor a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálat segítségét kell igénybe venni. Az objektív tesztek felvételére ugyanez vonatkozik.

– Szemészeti vizsgálat: a ROP szűrés lezárása után 6, 12, 18, 24 hónapos korban. ROP-ból gyógyult koraszülöttek esetén évente, gyermekkorban és felnőttkorban egyaránt (lásd: országos ROP irányelv). A magas rizikócsoportba tartozó koraszülöttek esetén, ha kétes a figyelmi működés, felmerül a látóidegpálya sérülése vagy a kérgi feldolgozás zavara (CVI), akkor tiflopedagógiai vizsgálat és ellátás is szükséges, VEP vizsgálat (flash) mérlegelendő.

– Audiológiai vizsgálat: elmaradt újszülöttkori hallásszűrés pótlása max. 1 hónapos korig, ha az újszülött: Az univerzális neonatális hallásszűrés, diagnózis, az ellátás és az utánkövetés (diagnosztikai algoritmus)” bármelyik rizikófaktorába belesik (pl. 1500 grammnál kisebb születési súly, több mint 5 napig tartó gentamycin kezelés, alacsony Apgar érték, RDS stb.), 6 havonta audiológiai szakorvosi kontroll szükséges 3 éves korig. Kiemelendő, hogy a rizikócsoportba tartozó újszülöttek utánkövetése 6 havonta akkor is javasolt a gyermek 3 éves koráig, amennyiben az UNHS során végzett szűrőBERA eredménye megfelelő volt.

– Ortopédia: 6-8 hetes korban, önálló járás után 2-3 hónappal (= átl. 15-18 hó)

– Mozgásterapeuta: (konduktor): 1, 3, 6, 12, 18, 36 hó, 4, 5, 6 év – állapottól függően gyakrabban

– Labor: szakorvosi javaslat alapján, 12, 24, 36 hó (eltérés esetén gyakrabban, szakorvosi javaslat alapján)

– Nefrológia: Azoknál a gyermekeknél, ahol a korai életszakaszban akut vesekárosodás történt, a későbbi  életkorban a krónikus vesebetegség kialakulásának emelkedett a kockázata. Igazolt akut vesekárosodás után 3 hónapos korban ellenőrzés javasolt, eltérés esetén időszakos felülvizsgálat (vesefunkció, eGFR, UCa/kreat, Ualb/kreat, veseméretek, RR (ABPM), 3 éves kor alatt testhosszra vetített testsúly, 3 éves kor felett BMI, InBody stb.). Két éves kor felett, ha a GFR <60 ml/min/1,73 m 2 minimum évente gyermeknefrológiai ellenőrzés szükséges.

Ultrahang:

  • koponya: hazaadás, koráknál terminusban, 1 és 3 hó (neurológiai jav. alapján gyakrabban pl:hydrocephalus követése)
  • has: 1 hó –utána ha panasz, vagy követnivaló van (pl: pyelontágulat)
  • csípő: 6-8 hetes, ill 6 hó ha az elsőn nem jelent még meg a csontmag

START CSOMAG / 0-3 hónapos

Mit tartalmaz a csomag?

  • neurológia: koráknál terminusban (p.m. 40. hét), és a hazaadás után 1 hónappal
  • neonatológia: koráknál terminusban (p.m. 40. hét), a hazaadás után 1 és 2 hónappal
  • szemészet: ROP szűrés a gondozó szakorvos álatl előírt gyakorisággal ill, éretteknél, ha PIC-ben kezelték és ott nem történt szemész szakorvosi vizsgálat ( vörös visszfény vizsgálat nem váltja ki
  • audiológia: ha a szűrő BERA elmaradt, ennek pótlása 1 hónapos korig
  • ortopaedia: 6-8 hetes korban csípő UH-val együtt
  • konduktor 1 hónapos korban
  • has és koponya UH: 1 hónapos korban
  • Labor:1 hónapos korban
  • pulmonológia és kardiológia: BPD diagnózissal (ill meghatározott pulmonológiai és kardiológiai
    kórképek esetén) rendszeresen, a glondozó orvos által előírt gyakoriságga

Csomag kedvezményes ára: 209.900 Ft (Eredeti ár: 289.000 Ft)

 

Start csomag vizsgálatok és árak

Neurológia és neonatológia: 57.800 Ft.
Szemészet: 39.600 Ft.
Audiológia: 25.000 Ft.
Ortopedia: 39.900 Ft.
Konduktor 19.900 Ft.
Has és koponya UH: 29.800 Ft.
Pulmonológia 37.000 Ft.
Kardiológia: 40.000 Ft.
Laborvizsgálatok: Egyedi ár a labortételek függvényében

Csomag kedvezményes ára: 209.900 Ft
Eredeti ára: 289.000 Ft

FICERGŐK CSOMAG / 3-5 hónapos

Mit tartalmaz a csomag?

  • neurológia: korrigált 3 és 5 hónapos korban (éretteknél a korrekció 0, koráknál annyi hónap, amennyivel előbb születtek)
  • fejlődéspszichológiai vizsgálat: korrigált 3 hóanpos korban
  • neonatológia: korrigált 4 hónapos korban
  • konduktor: 3 hónapos korban
  • labor : 4 hónapos korban
  • pulmonológia és kardiológia: BPD diagnózissal rendszeresen, a gondozó orvos által előírt gyakorisággal
  • nefrológia: igazolt akut vesekárosodás után 3 hónapos korban- eltérés esetén időszakos felülvizsgálat (vesefunkció, eGFR, UCa/kreat, Ualb/kreat, veseméretek, RR (ABPM), testhosszra vetített testsúly)

Csomag kedvezményes ára: 179.900 Ft (Eredeti ár: 230.700 Ft)

Ficergők csomag vizsgálatai és árak

Neurológia és neonatológia: 57. 800 Ft.
Fejlődéspszichológia: 39.000 Ft
Konduktor 19.900 Ft.
Nefrológia: 37.000 Ft.
Pulmonológia 37.000 Ft.
Kardiológia: 40.000 Ft.
Laborvizsgálatok: Egyedi ár a labortételek függvényében

Csomag kedvezményes ára: 179.900 Ft
(Eredeti ár: 230.700 Ft)

Forgolódók és kúszó mászók csomag

6-8 hónaposok / FORGOLÓDÓK CSOMAG

  • neurológia korrigált 7 hónapos korban
  • neonatológia: korrigált 6 hónapos:korban
  • konduktor: 6 hónapos korban
  • audiológia: 6 hónapos korban, ha a hallásszűrés irányelv bármelyik rizikófaktorába belesik (pl. több mint 5 napig tartó gentamycin kezelés, alacsony Apgar érték, RDS stb.)
  • csípő UH: ha az első vizsgálaton a csontmag még nem ábrázolódott, vagy nem I/A volt az érettség foka
  • fejlődéspszichológiai vizsgálat: korrigált 6 hóanpos korban
  • pulmonológia és kardiológia: BPD diagnózissal rendszeresen, a gondozó orvos által előírt gyakorisággal

Csomag kedvezményes ára: 189.900 Ft (Eredeti ár: 240.500 Ft)

8-10 hónaposok / KÚSZÓ-MÁSZÓK CSOMAG

  • neurológia korrigált 9 hónapos korban
  • neonatológia: korrigált 9 hónapos korban
  • konduktor: 8 hónapos korban
  • pulmonológia és kardiológia: BPD diagnózissal rendszeresen, a gondozó orvos által előírt gyakorisággal

Csomag kedvezményes ára: 109.900 Ft (Eredeti ár: 154.700 Ft)

Forgolódók csomag vizsgálatai és árak:

Neurológia és neonatológia: 57. 800 Ft.
Fejlődéspszichológia: 39.000 Ft
Konduktor 19.900 Ft
Audiológia: 25.000 Ft
Pulmonológia 37.000 Ft
Kardiológia: 40.000 Ft
Csípő UH: 21.800 Ft

Csomag kedvezményes ára: 189.900 Ft
(Eredeti ár: 240.500 Ft)

Kúszó-mászók csomag vizsgálatai és árak:

Neurológia és neonatológia: 57. 800 Ft.
Konduktor 19.900 Ft
Pulmonológia 37.000 Ft
Kardiológia: 40.000 Ft

Csomag kedvezményes ára: 109.900 Ft
(Eredeti ár: 154.700 Ft)

További csomagok

10-12 hónaposok / TIPEGŐ CSOMAG

  • neurológia korrigált 12 hónapos korban
  • neonatológia korrigált 12 hónapos korban
  • audiológia: 1 éves korban, ha a hallásszűrés irányelv bármelyik rizikófaktorába belesik (pl.  több mint 5 napig tartó gentamycin kezelés, alacsony Apgar érték, RDS stb.)
  • szemészet: : 12 hónanos korban
  • konduktor: 12 hónapos korban
  • fejlődéspszichológiai vizsgálat: korrigált 12 hónapos korban
  • labor : 12 hónapos korban
  • pulmonológia és kardiológia: BPD diagnózissal rendszeresen, a gondozó orvos által előírt gyakorisággal
  • nefrológia: igazolt akut vesekárosodás után eltérés esetén időszakos felülvizsgálat (vesefunkció, eGFR, UCa/kreat, Ualb/kreat, veseméretek, RR (ABPM), testhosszra vetített testsúly.

Csomag kedvezményes ára: 199.900 Ft  (Eredeti ár: 250.400 Ft)

1,5 évesek / SZALADÓK CSOMAG

  • neurológia korrigált 18 hónapos korban
  • neonatológia: korrigált 18 hónapos korban
  • audiológia: 18 hónaposkorban, ha a hallásszűrés irányelv bármelyik rizikófaktorába belesik (pl.  több mint 5 napig tartó gentamycin kezelés, alacsony Apgar érték, RDS stb.)
  • szemészet: 18 hónanos korban
  • ortopaedia: önálló járás után 2-3 hónappal
  • konduktor: 18 hónapos korban
  • fejlődéspszichológiai vizsgálat: korrigált 18 hóanpos korban
  • pulmonológia és kardiológia: BPD diagnózissal rendszeresen, a gondozó orvos által előírt gyakorisággal

Csomag kedvezményes ára: 229.900 Ft (Eredeti ár: 298.200 Ft)

2 évesek / Kisded csomag

  • neurológia korrigált 24 hónapos korban
  • neonatológia: korrigál 24 hónapos korban
  • konduktor: 24 hónapos korban
  • audiológia: 2 éves korabn ha a hallásszűrés irányelv bármelyik rizikófaktorába belesik (pl. több mint 5 napig tartó gentamycin kezelés, alacsony Apgar érték, RDS stb.)
  • fejlődéspszichológiai vizsgálat: korrigált 24 hóanpos korban
  • szemészet:ROP-on átesetteknek évente ill szakorvosi javaslat alapján akár gyakrabban is
  • ortopaedia: CP diagnózissal rendszeresen, a gondozó orvos által előírt gyakorisággal
  • pulmonológia és kardiológia: BPD diagnózissal rendszeresen, a gondozó orvos által előírt gyakorisággal
  • nefrológia: igazolt akut vesekárosodás után (vesefunkció, eGFR, UCa/kreat, Ualb/kreat, veseméretek, RR (ABPM), testhosszra vetített testsúly)

Csomag kedvezményes ára: 259.900 Ft (Eredeti ár: 335.200 Ft)

2,5- 3 évesek / Követő csomag 

  • neurológia: 2,5 és 3 éves korban
  • konduktor: 3 éves korban
  • audiológia: 2,5 és 3 éves korban ha a hallásszűrés irányelv bármelyik rizikófaktorába belesik (pl. több mint 5 napig tartó gentamycin kezelés, alacsony Apgar érték, RDS stb.)
  • konduktor: 30, 36 hónapos korban
  • fejlődéspszichológiai vizsgálat: 36 hónapos korban
  • szemészet:ROP-on átesetteknek évente
  • ortopaedia: CP diagnózissal rendszeresen, a gondozó orvos által előírt gyakorisággal
  • pulmonológia és kardiológia: BPD diagnózissal (ill meghatározott pulmonológiai és kardiológiai kórképek esetén) rendszeresen, a gondozó orvos által előírt gyakorisággal
  • nefrológia: 3 éves korban: igazolt akut vesekárosodás után (vesefunkció, eGFR, UCa/kreat, Ualb/kreat, veseméretek, RR (ABPM), testhosszra vetített testsúly)

Csomag kedvezményes ára: 257.900 Ft (Eredeti ár: 335.200 Ft)

Ovis csomag

  • neurológia: 5 és 6 éves korban
  • fejlődéspszichológiai vizsgálat 4, 5 és 6 éves korban pszichodiagnosztikai teszt (pl.: WPSSI IV., Leiter III.)
  • mozgásterapeuta: 4, 5 és 6 évesen – mozgásstátusz (egyensúly, rugalmasság, mozgáskoordináció, finommozgások, szem-kéz koordináció) felmérésével
  • szemészet: iskola előtt, ill. ROP-on átesetteknek évente
  • ortopaedia: CP diagnózissal rendszeresen, a gondozó orvos által előírt gyakorisággal
  • pulmonológia és kardiológia: BPD diagnózissal (ill meghatározott pulmonológiai és kardiológiai kórképek esetén) rendszeresen, a gondozó orvos által előírt gyakorisággal
  • nefrológia: ha a GFR <60 ml/min/1,73 m2 minimum éventes

Csomag kedvezményes ára: 238.900 Ft (Eredeti ár: 310.200 Ft)

Iskolás csomag

  • ortopaedia: CP diagnózissal rendszeresen, a gondozó orvos által előírt gyakorisággal
  • mozgásterapeuta: CP diagnózissal évente
  • szemészet:ROP-on átesetteknek évente
  • pulmonológia és kardiológia: BPD diagnózissal (ill meghatározott pulmonológiai és kardiológiai kórképek esetén) rendszeresen, a gondozó orvos által előírt gyakorisággal
  • nefrológia: ha a GFR <60 ml/min/1,73 m2 minimum évente

Csomag kedvezményes ára: 160.900 Ft (Eredeti ár: 213.400 Ft)

Megszakítás