Az emlő daganatok korai felismerésében fontos szerepe van az önvizsgálatnak és a szűrővizsgálatoknak. Ilyen a mammográfia és az emlőultrahang, melyek egymást kiegészítik. Az emlőrák korai felismerésével nő az esély a teljes gyógyulásra.
Melyik vizsgálatot válasszam?
Dr. Karczagi Lilla radiológus szakorvosunkhoz, 10% kedvezményt biztosítunk, ha komplex emlővizsgálatod időpontját július 31-ig lefoglalod!
20 éves kortól javasolt az önvizsgálat, aminek az a célja, hogy megismerjük magunkat és nagyobb eséllyel vegyük észre testünk változásait. Fontos tudni, hogy a tapintható elváltozások lehetnek jóindulatú eltérések is.
Fontos! Bármilyen vizsgálat kerül elvégzésre, minden korábbi emlővizsgálattal kapcsolatos írásos és képi leletet kérünk elhozni .
Bármelyik vizsgálat elvégezhető emlő implantátummal is!
MELYIK EMLŐVIZSGÁLATOT VÁLASSZAM?
A komplex emlővizsgálat magában foglalja a mammográfiát, az emlő tapintásos és ultrahang vizsgálatát. 30 éves kor alatt, ha nincs panasz vagy előzetesen családban már előfordult
emlőrák, az emlő ultrahangot vizsgálat elvégzése indokolt lehet. 30-35 éves kor felett pedig komplex emlővizsgálatot javaslunk. A két vizsgálat kiegészíti egymást, ezért pontosabb diagnózishoz vezet, és azonnali kiértékelést tesz lehetővé.
Először a röntgen asszisztens elvégzi a speciális röntgen vizsgálatot, aminek a neve mammográfia. Az orvos kiértékeli a felvételeket, majd meghallgatja az ügyfél panaszait, áttekinti a korábbi vizsgálati eredményeket. Majd az emlők és a hónaljárok tapintásos és ultrahangos vizsgálata történik. Végül a felállított diagnózis a javaslatokkal és teendőkkel együtt megbeszélésre kerül.
A vizsgálatra minden korábbi emlővizsgálattal kapcsolatos írásos és képi leletet kérünk elhozni! A vizsgálat emlő implantátummal is elvégezhető!
A vizsgálat ára: 38.000 Ft
Az emlő vizsgálatának egyik alapvető módszere a mammográfiás diagnosztika, mely az emlők lágyrészének röntgenvizsgálatát jelenti. A röntgensugárzással történő vizsgálat elsődleges szerepe az emlőbetegségek korai felismerése.
A rendszeres mammográgiai vizsgálatot 40 éves kor felett évente javasolt elvégeztetni.
35 éves kor felett, ha panasz van vagy panaszmentes, de szűrés javasolt.
Amennyiben a családban előfordult rosszindulatú emlő daganat, akkor 30 éves kor felett is javasolt lehet a mammográfiás vizsgálat.
A DOKTOR24-NÉL ELÉRHETŐ MAMMOGRÁFIÁS VIZSGÁLATOK
A mammográfiás felvételt a vizsgálatban résztvevő radiológus szakorvos értékeli, meghallgatja az ügyfél panaszait, áttekinti a korábbi vizsgálati eredményeket. Ezután az emlők és a hónaljárok tapintásos vizsgálata történik. Amennyiben szükséges, az ügyféllel egyezteti a további szükséges vizsgálatokat.
Felkészülés a mammográfiás vizsgálatra
A vizsgálat ára: 28.000 Ft
Ezt a vizsgálatot panaszmentes ügyfeleknek javasoljuk.
A radiológiai szakasszisztens elvégzi az emlők és a hónaljárok tapintásos vizsgálatát, majd a mammográfiás felvételek elkészítése történik. A mammográfiás felvételeket két távleletező radiológus szakorvos értékeli, amennyiben a lelet negatív, akkor erről értesítjük az ügyfelet. Ha eltérés látható a felvételen, radiológus szakorvosaink a pontosabb diagnózis érdekében további kiegészítő vizsgálatokat javasolhatnak, ami lehet kiegészítő mammográfiás felvétel elkészítése, emlő ultrahang, mintavétel.
A visszahívás nem feltétlenül jelent rosszindulatú emlő daganatot. Legtöbbször jóindulatú eltérések derülnek ki, amit rendszeresen ellenőriztetni javasolt.
A vizsgálat eredményéről 8 munkanapon belül értesítést küldünk.
Felkészülés a mammográfiás emlőszűrésre
A vizsgálat ára: 26.000 Ft
Az esetleges kiegészítő vizsgálatok az árlista szerint kerülnek felszámításra.
Az ultrahang vizsgálat, fájdalommentes és bármikor elvégezhető.
Mikor javasoljuk az emlő ultrahangot?
Ára: 31.900 Ft
A rendszeres mell-önvizsgálat segítségével a mellrák már a korai kialakulási fázisban detektálható. A mellben észlelt elváltozás nem minden esetben rosszindulatú, viszont a betegség korai felismerése és kezelése teljes gyógyulást jelenthet. Az önvizsgálat azonban önmagában nem elegendő! Nem helyettesíti a szakorvosi és diagnosztikai szűrővizsgálatokat.
1985. Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem, általános orvos
1993. radiológia szakvizsga